Caffè Pedrocchi

A kávéházak divatja a 18. század folyamán terjedt el Velencében, a lagúnák városából pedig Padovába is eljutott, ahol a század közepén már számos kávéház működött. Az egyikben dolgozott a bergamói Francesco Pedrocchi (1719–1799), aki 1772 újév napján saját üzletet nyitott azon a helyen, ahol ma a kávéház áll.
Az üzlet azonnal sikeres lett, és fia, Antonio (1776–1852) vitte tovább, aki megvásárolt néhány szomszédos épületet, mert egy nagy, osztrák kávéházak mintájára készülő kávéházat akart építeni. A Pedrocchi és Giuseppe Jappelli építész által megálmodott épületet 1831-ben avatták fel; annyira pompás volt, hogy külföldön is híressé vált. «Ajtók nélküli kávéháznak» nevezték, mert soha nem zárt be, éjszaka sem: ez a szokás egészen az 1915–18-as világháború kötelező elsötétítéseiig tartott, amikor is alkonyatkor be kellett zárni az ajtókat. Sok neves személy megfordult itt, köztük a közeli egyetem tanárai és diákjai; legalább Nievót és Stendhalt érdemes megemlíteni. 1848. február 8-án egy diák megölése a fehér teremben elindította az európai forradalmi mozgalmakat.
Domenico Cappellato Pedrocchi (1824–1891), Antonio fogadott fia végrendeletében Padova városára hagyta a kávéházat azzal a feltétellel, hogy az intézményt megőrzik, hogy «megtarthassa elsőségét Olaszországban».
Ma a Pedrocchi folytatja a hagyományt: a padovaiaknak és a turistáknak egyaránt történelmi recepteket kínál, például a névadó, mentás kávét vagy a titkos receptű „Stendhal-zabaglionét”. Termei, amelyekben ma étterem is működik, elegáns találkozóhelyek, bemutatók és fogadások színterei. A Pedrocchi azonban valódi „ízek színházának” is tekinthető: két szintre osztott, elegánsan berendezett tere tökéletes, egyedülálló keretet ad mindenféle eseménynek, legyen az kulturális vagy zenei program, bankett, céges találkozó, diplomaosztó ünnepség vagy esküvő. Mindezt egy közös szál fűzi össze: a mindig kiemelkedő minőség és a vendégekkel szembeni páratlan figyelmesség.

A Caffè Pedrocchi 1826 és 1831 között épült a velencei Giuseppe Jappelli tervei alapján, aki több korábbi épületet vont össze egy egésszé. Az épületnek három homlokzata van: kettő egymással szemközti kis terekre néz, a harmadik a via VIII Febbraio mentén húzódik. Felülről nézve az épület hangversenyzongora alakú, melynek billentyűzete két, dór oszlopos loggiából álló előépítménnyel öleli át a Piazzetta Pedrocchit, amelyet kőoroszlánok őriznek (Giuseppe Petrelli szobrász alkotásai).
Az emeletet korinthoszi loggia jellemzi. A másik oldalon a kávéház egy kis loggiával nyúlik a városháza és az egyetem felé, mellette áll az 1838-ban elkészült neogótikus «Pedrocchino». A földszinti termeket a kárpitozás színéről nevezték el, és megőrizték Jappelli tervezte eredeti berendezésüket (kivéve a bárpultot, amelyet 1950-ben cseréltek le): ilyen a térképekkel díszített vörös terem, valamint a fehér és a zöld terem. A felső termeket (külső bejárattal) 1842-ben nyitották meg. A szalonok különböző korokat idéznek: van etruszk terem; a nyolcszögletű görög terem, amelyet Giovanni De Min freskói díszítenek; a zenének szánt nagy Rossini-terem; továbbá a herculaneumi, a reneszánsz, az egyiptomi és a római terem, amelyet Ippolito Caffi Róma gyönyörű látképeivel díszített. További termekben a Risorgimento és a Jelenkor Városi Múzeuma kapott helyet.