Garibaldi utca

A Garibaldi utca Torino belvárosának egyik fő utcája: összeköti a Castello teret a Statuto térrel, és a város legrégebbi emlékezetű útja. Eredetileg a római városrész egyik fő tengelye volt, amelyet a mai Castello tér és a via della Consolata határolt.
II. Viktor Amadé idején meghosszabbították a mai corso Valdoccióig, a 19. században pedig végül a Statuto térhez kapcsolták az utolsó, árkádos épületekkel szegélyezett szakasszal.
Hosszúsága és szélessége miatt mindig is a város főutcájának számított, és 1882-ig a torinóiak Contrada di Dora Grossa néven ismerték.
A 18. századi paloták övezte utca 963 méteres hosszával Európa második leghosszabb sétálóutcájának számít, a bordeaux-i Rue Sainte-Catherine után.

A Garibaldi utca története egyidős a várossal. A római korban ez volt a decumanus maximus az akkori Julia Augusta Taurinorumban, és a cardo maximusszal (vagyis a mai via San Tommaso és a Porta Palatina utca) együtt a római város két fő tengelyének egyike volt. A városnak akkor alig ötezer lakosa volt, az utca pedig két városkaput kötött össze a négy közül: a Porta Decumanát és a Porta Prætoriát.
A Porta Decumana ma is felismerhető a Madama-palota elülső tornyaiban, a nyugati kapu, vagyis a Porta Prætoria pedig a mai Garibaldi utcán állt, a via della Consolata magasságában. A nyugat-római birodalom bukását követő időszakban az utca romlásnak indult: mindössze négy méter szélesre szűkült, keskeny és földes lett, alacsony téglaépületek szegélyezték, és néhány kis tér nyílt rajta a templomokká alakított templomok mellett; ekkoriban strata Civitatis Taurininek hívták. Kereskedelmi szerepét azonban megőrizte, hiszen igen fontos volt: a kereskedők ezen az úton haladtak át a városon, miután a Porta Segusinán beléptek. Éppen ezért az utca egyik neve az idők során a „via Sant'Espedito” volt, a kereskedők védőszentje után. Idővel azonban a Contrada Dora Grossa nevet kapta, amelyet minden bizonnyal egy elég különös terv ihletett, melyet Emánuel Filibert akaratából valósítottak meg: 1573-ban elrendelte, hogy a közeli Dora folyót és más városi csatornák vizét vezessék be, hogy azzal tisztítsák a város sikátorait. Piemonti nyelven a doira szó kis patakot vagy csermelyt jelent, és mivel az utca mentén épült új doira a város egyik fő csatornájává vált, az utca erről kapta történelmi nevét.

1714-től a Savoyai II. Viktor Amadé által elrendelt, majd utódja, III. Károly Emánuel által folytatott munkálatok Filippo Juvarra közreműködésével újraszabták az utca kereteit, és meghosszabbították a nyomvonalát. A 19. században, a város újabb bővítései nyomán a via Dora Grossát a Statuto térhez kapcsolták. Mivel ez volt a város főutcája, ahol számos fontos épület állt, már 1730-tól járdarendszert kapott, amely ma nagy valószínűséggel Európa legrégebbi járdarendszerének számít. Egyike volt a kevés kikövezett torinói utcáknak is, szemben az akkoriban megszokott döngölt földdel. A 18. század folyamán végig megújították, és két oldalán pompás templomok épültek, kereskedelmi életének presztízse pedig egyre nőtt.
A napóleoni korszak francia megszállása után az utcát átnevezték rue du Mont-Cenise-re (via Moncenisio), de a Savoyaiak 1814-es visszatérésével újra via Dora Grossa lett a neve.
Az olasz egység megteremtése után végül Giuseppe Garibaldiról nevezték el.
1979 óta teljesen gyalogos övezet, sok vita és városi polémia után.