Via Roma

A Via Roma Torino történelmi központjának legimpozánsabb, egyben egyik fő utcája. Összeköti a pezsgő szívében fekvő Castello teret a híres Porta Nuova pályaudvarral, útja során pedig érinti a C.L.N. teret és a méltán híres San Carlo teret, majd a Carlo Felice téren ér véget. Észak–déli irányú tengelyével párhuzamosan halad az egykori Julia Augusta Taurinorum római alaprajzú utcahálózatával.

A Via Nuova vagy Contrada Nuova – ahogy megnyitásakor nevezték – a 16. század végén épült Ascanio Vittozzi umbriai építész tervei alapján, I. Savoyai Károly Emánuel herceg akaratából. Akkoriban tíz méter széles volt. Az utca hamar a város egyik fő tengelyévé vált. Említi II. Savoyai Károly Emánuel egy különös rendelete is 1672. október 29-éről, amely megtiltotta, hogy az utca épületei a főpárkányzaton túl magasodjanak:
A 19. század első évtizedeiig az utca a mai Via Antonio Gramsci kereszteződésénél ért véget: Savoyai Károly Felix rendelte el a kiterjesztését a mai két utolsó háztömbbel. A munkálatokat engedélyező rendelet így szólt:

Az utcát 1871. március 29-én nevezték el Rómáról, és a 20. század elején még megőrizte barokk jellegét. Ugyanakkor igen zsúfolt és forgalmas volt: két villamosvonal járt rajta, az egyik a Ponte Isabella, a másik a Corso Orbassano felé; hat mozi is működött benne, és a Galleria Nazionale nagy terme is évekig a legnépszerűbb mozi volt. Az utca két oldalát számos bódé élénkítette, a mai üzletek előfutárai. Egyre inkább szükségessé vált, hogy az utca rendezettebb, a forgalom számára jobban használható és egységesebb legyen. A terv már az elejétől fogva ambiciózus volt: nemcsak az utca, hanem a környező központi városnegyed nagy részének gyökeres átalakítását irányozta elő. Számos javaslat született, sokat közülük túlságosan „futurisztikusnak” ítéltek, végül olyan megoldást választottak, amely jól illeszkedik a meglévő barokk stílusjegyekhez.
Az első szakasz 1931-ben kezdődött, és a San Carlo teret a Castello térrel összekötő részt érintette. Az utcát eklektikus stílusú, árkádos épületekkel alakították át, amelyeket szerlianamotívumok jellemeznek, az árkádok burkolata pedig kizárólag olasz származású, színes márvány. Ezt az első szakaszt 1933. október 28-án nyitották meg a nyilvánosság előtt. Szokatlan, de nagyon hatásos döntés volt, hogy az első szakasz úttestét fakockákból álló burkolattal látták el, ami tovább emelte az utca értékét. A háború után, az 1944-es bombázások okozta károk miatt ezt a burkolatot eltávolították, és egységes kőlapokkal váltották fel.
Ezzel párhuzamosan, rekordidő alatt fejeződött be az impozáns Torre Littoria építése a Sant'Emanuele háztömbben.
A San Carlo teret a Carlo Felice térrel (és így a Porta Nuova pályaudvarral) összekötő második szakasz kivitelezését Marcello Piacentini építész koordinálta, és a racionalista építészet elvei jellemzik. Sok korábbi épületet lebontottak a terv megvalósításához a Via XX Settembre, a Via Lagrange, a Via Giolitti és a Via Andrea Doria által határolt négyszögben. Itt hálózatos elrendezésű új háztömbök épültek, szigorú, világos racionalista stílusú épületekkel, például a monumentális Albergo Principi di Piemonte szállóval és a mai C.L.N. téren álló egykori Hotel Nazionale-val.
Az árkádok folyamatos gerendázatúak, és páros oszlopok tagolják őket, összhangban a San Carlo téri árkádokkal. A második szakaszt 1937 októberében nyitották meg a forgalom előtt, 1938 nyarán fejezték be, hivatalosan pedig ugyanazon év október 28-án avatták fel. A két beavatkozás teljes alaprajza ma is látható a San Carlo és a Santa Cristina templom ablaktalan homlokzatain.
A város szívét átszelő fontos közlekedési tengely szerepének hangsúlyozására az új Via Roma építésekor egy földalatti alagutat is terveztek, amelyben az első metróvonal kapott volna helyet, ez azonban sosem valósult meg. A föld alatti tereket különféle célokra használták, míg végül a városi önkormányzat úgy döntött, hogy parkolóvá alakítja őket. Jelenleg összekapcsolt földalatti parkolók kiterjedt rendszere húzódik az utca teljes hosszában, a Castello tértől a Carlo Felice térig.
1931 és 1937 között az új Via Roma teljes közvilágítását is megújították Guido Peri mérnök tervei alapján. A San Carlo tér és a Castello tér közötti szakaszon a ma Settecento Grande néven ismert lámpatestet vezették be, a 19. századi gázlámpák mintájára, míg a piacentinis Via Roma racionalista jellege csonkagúla alakú lámpák, az úgynevezett Novecento lámpák használatához vezetett.

Az utca határozott kereskedelmi jellegét jól mutatja, hogy az épületeknek szinte egyáltalán nincs gyalogos vagy kocsibejáratuk az utcára (ezek az oldalutcákban találhatók), hogy minél több hely jusson az üzleteknek.
Megújítása óta az utca ugyanis a város egyik fő bevásárlóútvonala lett, a jellegzetes árkádok alatt, ahol elegáns kávézók és főként butikok, valamint ruházati üzletláncok kaptak helyet.
A teljes hossza 607 méter, szélessége 14,80 méter az árkádok nélkül, azokkal együtt pedig csaknem 27 méter.