Orologeria Gioielleria Dal Ponte

Aki a vicenzai Signori téren tartott csütörtöki piacon vásárolt, azzal könnyen megeshetett, hogy összerezzen, amikor hirtelen megszólalt egy sor fém ébresztőóra, amelyeket erős zsinór fogott össze. A negyvenes években így próbálta magára vonni a vásári standok közt nyüzsgő sokaság figyelmét Umberto Piantella, a ma is az 54-es szám alatt álló órásüzlet tulajdonosa. Piantella negyedóránként megszólaltatta az órákat, és biztosra lehetett venni, hogy még a nem helybeliek is észrevették: ott bizony órásüzlet van.

Ebben a műhelyben kezd dolgozni 1918. november 18-án Pietro Dal Ponte, egy félénk, 13 éves fiú, aki idővel az üzlet mindenese lesz. Olyannyira, hogy amikor '44-ben Pietro úgy dönt, önállósítja magát, Umberto Piantella számot vet a helyzettel, és inkább visszavonul, rábízva az üzlet továbbvitelét. Így lesz a boltból, amely az 1900-as évek elején Montinié, majd Piantelláé volt, Dal Ponte-üzlet, amely aztán az évek során sokat változik. „Akkoriban – meséli Pietro fia, Alberto, aki fivérével, Sandróval együtt viszi a boltot – főleg a javítások számítottak, a kirakatokban ugyanis a munkapadok álltak, jól a fénybe állítva.”

Ma a javítások mellett már az eladás viszi a prímet, olyan márkákkal, mint a Longines, a Tissot, a Rado és a Hamilton, a kínálat pedig ezüsttárgyakkal, aranyműves-termékekkel és ékszerekkel is bővült. Édesapjuktól, Pietrótól ugyanis Alberto (aki '54-ben, 16 évesen került a boltba) és fivére, Sandro (aki két évvel később érkezett) mindent megtanultak, de sok mindent a magukéból is hozzátettek – mindenekelőtt azt a képességet, hogy ráérezzenek a piac változásaira, és ne engedjenek a tömegtermékek könnyű csábításának. A Signori téri üzlet pedig, ahol ma már Alberto fia, Paolo is dolgozik, változatlanul őrzi a rangos óra- és ékszerüzlet jellegzetes vonásait.