Gettó: jegyek, nyitvatartás és tippek

A velencei gettó Cannaregio városnegyedben található, és ez az a negyed, ahol 1516-tól kezdve a város zsidóinak kötelező volt élniük. Innen terjedt el a név az egész világon, és ma is a velencei zsidó közösség központja, zsinagógákkal és vallási intézményekkel.

Két hídon keresztül lehet bemenni, mert a Ghetto Nuovo afféle sziget. Középen egy nagy tér (campo) áll, három kúttal, amelyeken még ma is ott van a Da Brolo család címere. Ők a tizenötödik században házakat akartak építeni ide.

Ne hagyd ki a zsinagógákat, az úgynevezett „scolékat”: mindegyik egy-egy származási csoporté, van német, canton, levantei, spanyol és olasz. Együtt rendkívül érdekes építészeti együttest alkotnak.

A Zsidó Múzeum a közösség történetét és hagyományait mutatja be. A téren láthatók Arbit Blatas holokauszt-emlékművei is, amelyek a deportáltakra emlékeztetnek.

Szembetűnő még a házak magassága is. Kevés volt a hely, a közösség pedig egyre nőtt, mert egész Európából érkeztek ide emberek: így hát felfelé építkeztek, és a gettó házai, Velencében egyedülálló módon, akár nyolc emeletesek is.

Mielőtt zsidó negyed lett volna, itt álltak a bombárdák öntödéi. A „gettó” szó eredetére vonatkozó egyik feltevés éppen a velencei „geto” szóhoz, vagyis a fémöntéshez köti.

1516. március 29-én a szenátus 130 szavazattal 44 ellenében úgy döntött, hogy minden zsidónak a Ghetto Nuovóban kell laknia. Éjszakánként bezárták a kapukat, a Köztársaság hajói pedig őrizték a csatornákat.

A negyedet kétszer bővítették: 1541-ben a Ghetto Vecchióval, 1633-ban pedig a Ghetto Novissimóval. A lakók az orvoslásból, használt holmik árusításából és zálogkölcsönzésből éltek. Ez utóbbi tevékenység a keresztények számára tiltott volt, és a „Velencei kalmár” is megemlékezik róla.

A kapukat 1797-ben, Napóleon érkezésével eltávolították, és velük együtt megszűnt a kötelező lakhely is.