Delfin-szökőkút: látnivalók és tippek

Ott, ahol négy utca találkozik – kettő felfelé, kettő lefelé visz –, áll a festői Pignolo-tércske, amely környezeti adottságait tekintve különösen figyelemre méltó. Változatos hangulatát a körülötte álló, szabálytalan alaprajzú házak falai adják: a földszinten üzletekkel működő, 19. századi polgárházak, a Lupi grófok egykori Morandi-palotájának előkelő 16. századi homlokzata, valamint a via Pignolo és a via S. Tomaso sarkán álló jellegzetes kis ház, amelynek az emeleti szintje konzolosan kiugrik. Ez északi hangulatot idéz, hasonlóan olyan apró épületekhez, mint a nürnbergi Glöcklein Dürer szülőháza mellett, a rouen-i vagy a mecheleni régi házikók, vagy a régi Bologna és a velencei S. Lio negyed néhány szerény épülete. A város e szögletét olasz és külföldi művészek egyaránt csodálták, és négy évtizeddel ezelőtt megjelent abban a díszletben is, amelyet Leon Bakst, a zseniális orosz festő tervezett a Gyagilev-balettek egyikéhez, amelyek akkoriban Európa színházait uralták. A tércske közepén áll a szökőkút, amelyet a nép régi idők óta „delfin-szökőkútnak” nevez. Formája közismert: a zandobbiói márványból készült, négyzet alaprajzú központi oszlop ívelt sarokkapcsolatokkal egy kétfarkú, halfarkú tritón alakját tartja, amint egy szintén hosszú farkú delfinen ül; a delfin a szájával az oszlopból kinyúlva vizet lövell. A szoborcsoportot vízmedence övezi, amelyet egy lépcsőfokra támaszkodó, ovális alaprajzú mellvéd zár le, kerületén szintén márvány terelőkövek futnak körbe. Az oszlop oldalán két tengeri istenség maszkja, vízilevél-hajkoronával, két magas vízsugarat lövell a medencébe. A timpanonon viszont egy táblán dombormű formájában egy nagy fenyőtoboz látható, a régi Pignolo városrész jelképe. A középkorban a városrészt Mugazonénak hívták, amikor – a 16. századi velencei városfalak felépítése előtt – a via Pelabrocco és a Cornasello felől a via Osmano felé emelkedő, a Sant’Agostino-dombot is magában foglaló terület feltehetően erdős volt, és tűlevelűek borították. A mű arányai rendkívül elegánsak, plasztikai kidolgozása nemes: a tritón mozdulata a delfinen – a három farok nehéz összefonódásában – minden nézőpontból biztos kézzel, egy kiváló 16. századi művész képességeivel van megoldva, akinek a nevét azonban egyáltalán nem ismerjük. A mű keletkezésének éve ismert: 1526. Abban a negyedszázadban született tehát, amikor az építészeti és díszítőművészet virágzása idején a város e részén felépültek a szép paloták: a Martinengo (ma Bonomi), a Grataroli (ma De Beni), a Casotti-Mazzoleni (ma Bassi-Rathgeb), a Tasso (ma Lanfranchi) és a Morandi Lupi (ma katonai parancsnokság). A szökőkút talán e híres patríciuscsaládok egyikének ajándéka volt.