Portogruaro

Portogruaro egy kis város, vonzó történelmi központtal, ahol palazzók, árkádok, vízi utak és Szent Márk oroszlánjának szobrai lenyűgöző látványt nyújtanak, és a középkor és a reneszánsz közötti hangulatba repítik a látogatót.

Egy 1140-ből származó okirat szerint abban az évben, a korai hónapokban Concordia püspöke, a közeli város, amely akkor még uralta ezt a területet, egy bérleti szerződéshez hasonló okmányt írt alá. Ennek értelmében a kereskedők egy telket kaptak a Lemene folyónál, hogy kikötőt, házakat és raktárakat építhessenek, cserébe évi adóért és szükség esetén katonák kiállításáért.

Akkoriban már állt egy vár a folyó jobb partján: Concordia püspöke még az ezredfordulót megelőző évtizedek magyar portyázásai előtt építtette védelmi céllal. Ma már semmi sem maradt a várból, csak a Via Castello nevű utca őrzi az emlékét, jelezve, nagyjából hol állhatott.

Képzeljen el egy középkori várost, amelyet tornyokkal tagolt falak vesznek körül, és öt kapuja volt, amelyek közül három ma is áll: a Sant’Agnese, a San Giovanni és a San Gottardo kapu. A város másik bejárata a Lemene volt, a folyó, amely körül a kikötőnek köszönhetően a település kinőtt, és amely akkoriban rendkívül fontos volt.

1429-ben a Velencei Köztársaság rendeletet hozott, amely szerint Németországból Velencébe tartó összes vasat csak Portogruaron keresztül lehetett berakodni és szállítani. 1447-ben, a megnövekedett kereskedelmi forgalom miatt, a város egy nagy fondacót, vagyis vámházként is működő raktárt épített.

A vámbevétel olyan jelentős volt, hogy a város nemcsak a közmunkákat, hanem az orvosok, az iskolaigazgatók, a kancellárok és a tisztviselők fizetését is ki tudta fizetni. Ebben az időszakban épültek azok a szép palazzók, amelyeket ma is megcsodálhat a Via Martiri della Libertà, a Via Cavour, a Via Seminario és a Via Garibaldi mentén.

Portogruaro másik kulcsfontosságú dátuma 1797. május 12., amikor a Velencei Köztársaság megszűnt, miután Napóleon legyőzte. Ugyanebben az évben, októberben, a campoformiói békeszerződéssel Napóleon a velencei területet Ausztriának engedte át. Portogruaro is ugyanerre a sorsra jutott, és az osztrák uralom gyakorlatilag 1866-ig tartott. Abban az évben, októberben Veneto az Olasz Királysághoz csatlakozott.

Ma Portogruaro egy járás központja, amely a San Donà környéki területtel együtt alkotja a Keleti Venetót (Venezia Orientale), a Tagliamento és a Piave folyók közötti régiót. Kulturális és társadalmi szövete szorosan összefonódik, és jól elkülönül a környező területektől (a treviso-i, a pordenone-i és a Bassa Friulana térségtől).

Portogruarót vihet egyszerű egynapos kirándulásra is, de maradhat is itt, és a várost kiindulópontként használhatja a környék felfedezéséhez: Bibione és Caorle strandjai; a strandok melletti lagúna, ahol kerékpározhat, hajókirándulást tehet vagy madarakat figyelhet; a Lison-Pramaggiore DOC borvidék; Sesto al Reghena és Cordovado, amelyek Olaszország legszebb falvai közé tartoznak; és még sok minden más, amit a Veneto és a Friuli-Venezia Giulia közötti terület kínál.