Maggiore-tó

A távoli hegycsúcsok látványa mesebeli hatást kelt. Az egymást gyors egymásutánban követő falvak mindegyikének megvan a maga egyénisége. A Maggiore-tó sokféle úti célt kínál: Arona a kereskedelmibb, Stresa pedig az exkluzív turizmus célpontja; Baveno egykor gyógyfürdőváros volt, ma idilli üdülőhely; Verbania turisztikai központ és a politikai és közigazgatási élet központja; Cannero Riviera és Cannobio pedig a külföldi látogatók legjobban kedvelt helyei.

Sok sziget van, nagyok, kicsik és aprók; a legismertebbek a Borromeo-szigetekhez tartoznak: Isola Madre, Isola Bella és Isola dei Pescatori. Ezek a helyek egyszerűségükkel, egyenes, szerény jellegükkel megmaradnak az emlékezetben, ami a helyi embereken is látszik: visszafogottak és félénkek, de vendégszeretőek.

A fluvioglaciális eredetű Maggiore-tót a Prealpok veszik körül, amelyek keretet adnak neki, és csodálatos színharmóniát teremtenek, amely vizében tükröződik. Már az ókortól ismert; a rómaiak lacus maximusnak nevezték, mert nagyobb volt a közeli tavaknál.

Sokáig a legnagyobb tónak tartották, valójában területét tekintve Olaszország második legnagyobb tava (a Garda-tó után), mélysége szerint pedig a második (a Comói-tó után). 66 km hosszú, Piemonttól és Lombardiától Svájcig húzódik, a síkságtól egészen az ossolai alpesi csúcsok gyűrűjéig. A Ticino és a Toce folyó táplálja, a tó 193 méterrel fekszik a tengerszint felett.

A tó északi része, ahol Ascona és Locarno található, Svájchoz tartozik, az olasz rész pedig Varese, Verbania és Novara megyék között oszlik meg. A két part, a nyugati és a keleti, nagyon különbözik egymástól. A nyugati, piemonti part évszázadok óta a finom és elegáns turizmusáról ismert, míg a keleti, lombard part idegenforgalmilag kevésbé fejlett.

A 15. század közepe táján a tavat hűbérbirtokként a Borromeo családnak adományozták; ők milánói nemesek voltak, akik nyaralóhelyüknek választották, és ezzel egy hagyományt alapítottak, amely a mai napig él.

A tó sokáig ihlette Európa minden tájáról érkező írókat, festőket, művészeket, zenészeket és szerzőket, elsősorban a franciákat, Stendhalt és Flaubert-t. Különösen a 19. században az Alpokon túli előkelő társaság ezt a bűvös tavat választotta nyári üdülőhelynek vagy a Grand Tour, a fiatal arisztokraták világjárásának egyik állomásának.

A 19. század végétől a Maggiore-tó, mint Svájcba vezető közvetlen útvonal, politikai és gazdasági jelentőségre is szert tett; ezt a stratégiai szerepet a Napóleon által épített Simplon-út és a nemzetközi vasútvonal megnyitása alakította ki.

A tó körüli hegyek a belőlük kitermelt építőanyagok miatt is fontosak voltak. Számos kőbánya működött: az angerai, amelynek kövét az antik korban és a középkorban széles körben használták, és a caldèi mészkőbányák, amelyek a mészgyártáshoz szükséges nyersanyagot adták; a baveno-i rózsaszín gránitot is sokat használták a múltban.

A szilikátos kőzetek és a talaj összetétele bujább, virágzó növényzetet teremt. A dombokon vadon nő a tiszafa, a magyal és a gesztenye. Citromfák, olajfák és babérfa illatosítja a levegőt, míg mindenhol rododendronok és magnóliák, azáleák és kaméliák virágoznak; ezek az exotikus, importált növények a rózsák, citrusfélék és jázmin mellett díszítik a tópartot.

A reggel és este fújó állandó szelek miatt a Maggiore-tó ideális vitorlázáshoz és szörfözéshez.

A tó fontos megálló a vonuló madarak számára, és több vízimadárfaj fészkelőhelye. Vizében sok hal él, például sügér, csuka, márna, angolna és compó, amelyek a vidék hagyományos ételeiben is megjelennek.

A közeli völgyek rendkívüli felvágottakat készítenek, például pancettát és bresaolát, ossolai mortadellát, prosciuttót és a Val Vigezzo kecskéjéből készült „violino”-t, vagy a macugnagai híres, gyógynövényekkel érlelt lardót.

Az alpesi legelőkön legelő tehenek tejéből ősi hagyományú sajtok készülnek: Toma del Mottarone, a Valcuviai friss kecskesajtok, a Formaggella di Luino és a kis kecskesajtok, valamint a Novara és Varese között vitatott, ellenállhatatlan Gorgonzola PDO. A legkiválóbb a Bettelmatt, amelyet kizárólag Baceno, Premia és Formazza községek alpesi legelőin készítenek.

A felvágottak és sajtok tökéletes párja a méz, amelyből a Maggiore-tó körül hétféle van. Hét különböző, kiváló minőségű méz: gesztenye, akác, hárs, rododendron, mézharmat, vegyes virág és hegyi vegyes virág.

A helyi borokból sincs hiány: teltebb borok, például a Ghemme DOCG és a Novara-dombok Nebbiolója, valamint az ossolai völgyek Prunent, Nouv Bruschett és Cà d'Matè nevű borai. A tó partján pedig készülnek a „Ronchi Varesini”, Angera fehér, vörös és rozé borai.

Étkezés végére a vidék finom pálinkákat kínál, például Amaro Mottarone-t, és hagyományos párlatokat, mint az angerai, amely 1847 óta híres a „Rossi d'Angera” pálinkájáról. Az ossolai völgyekben a „Fil da Fer” és a fehér vagy zöld „Genepy” helyi specialitások.

A süteményekben is van kihagyhatatlan élvezet: a stresai Margheritine, Savoyai Margit királynő tiszteletére készült keksz; a verbaniai Intresine, mandulával és mogyoróval megszórt vajas keksz; a gallaratei Amaretti; a gaviratei Brutti e Buoni; és a hagyományos, nagyon könnyű novarai Biscotti.