Elba-sziget

Elba Olaszország harmadik legnagyobb szigete, és a Toszkán-szigetvilág legnagyobb tagja: a Toszkán-szigetvilág Nemzeti Park szíve, valóságos kincsesbánya, a zafírkék tengerből kiemelkedő sziget, amely a horizonton összeolvad az égbolt kékjével.

A sziget falvak, mediterrán cserjésedések és aranyszínű strandok mozaikja, gazdag történetekben és legendákban: a mítosz szerint Iászón az Aranygyapjú keresése közben Elbánál kötött ki, és a Porto Argonnál (ma Capo Bianco) szállt partra. Vergilius Aeneisében elmeséli, hogy ugyanebből a kikötőből több mint háromszáz férfi indult útnak, hogy Aineiasnak segítsen a rutulusok elleni harcában.

Az etruszkok a Kr. e. 8. századtól telepedtek le a szigeten, és ők indították be vasiparát: az Aethaliában bányászott vas – a sziget beceneve, jelentése „szikra” – az egész Földközi-tengeren elterjedt. Később a rómaiak nemcsak a vasbányákat művelték, hanem a gránitbányákat is; felfedezték San Giovanni termálforrásainak jótékony hatását, és elkezdték készíteni a fő elbai borokat.

A fellendülő tengeri kereskedelem jelképeként Marciana és Portoferraio múzeumaiban ma is pompás amforák őrzik a Földközi-tenger minden tájáról származó darabokat. A középkorban a Pisai Tengerészeti Köztársaság bányászta Elba értékes gránitját, amely a pisai Csodák terének (Piazza dei Miracoli) oszlopaiba került.

1548-ban I. Cosimo de' Medici megkezdte Portoferraio építését, egy erődített várost, amelyet a hadi tervezés elveit szem előtt tartva gondosan alakítottak ki: ma ez a sziget fő városa.

A 17. század elején III. Fülöp alatt a spanyolok Porto Azzurróban telepedtek le, ahol felépítették a lenyűgöző San Giacomo-erődöt. A történelem nagy alakjai közül, akik nyomot hagytak a szigeten, kiemelkedik Napóleon Bonaparte: a 18. században az osztrákok, a britek, a franciák és a németek csatároztak Elba birtoklásáért, csatákkal és tárgyalásokkal.

Elbát Napóleonnak adták, aki a lipcsei vereségét követően és a fontainebleau-i szerződés értelmében kénytelen volt lemondani a francia trónról. A nagy hadvezér Elbát választotta száműzetése helyszínéül, és alig egy év alatt bővítette az úthálózatot, elősegítette a borkészítést és -exportot, fellendítette a bányászatot, és a szigetet új fényben tündökölni hagyta.

A borászati hagyományainak köszönhetően a sziget évszázadokon át kiváló, híres borokat állított elő: Elba Bianco, Elba Rosso, Ansonica és Aleatico, amelyek kiválóan illenek az elbai hagyományos konyha ízeihez. A legízletesebb ételek közé tartozik a „gurguglione”, egyfajta ratatouille, a szépiatintás rizotto és a töltött szardíniák.