Umberto-galéria

Az Umberto-galéria (Galleria Umberto I) Nápoly egyik bevásárlógalériája, amelyet 1887 és 1890 között építettek.

A terület, amelyen a galéria áll, már a 16. században sűrűn beépített volt: párhuzamos utcák kusza hálózata, rövid sikátorokkal összekötve, amelyek a Via Toledóról a Castel Nuovóval szemben nyíltak. Ezeknek a sikátoroknak rossz híre volt, mert kocsmák sorakoztak bennük (hírhedt volt a Cagliantese vagy Cagliantesa kocsma), valamint kétes hírű házak, és mindenféle bűncselekményt elkövettek itt. A negyed évszázadok alatt szerzett hírneve már Giambattista Basile-nak is ismert volt, aki a Le muse napolitane című művében megörökítette a környék könnyűvérű nőit, és ez a hírnév szinte az egész 19. századon át megmaradt.
A 19. század nyolcvanas éveiben az elhanyagoltság elérte a csúcspontját: a sikátorokban hatemeletes épületek magasodtak, a higiéniai állapotok pocsékak voltak, így nem csoda, hogy 1835 és 1884 között ezen a környéken kilenc kolerajárvány tört ki. A közvélemény nyomására az 1884-es járvány után az állami beavatkozás gondolata is felmerült.
1885-ben elfogadták a nápolyi városrehabilitációs törvényt (ezt az időszakot nevezik „risanamentónak”, vagyis egészségessé tételnek), amelynek köszönhetően a Santa Brigida negyed új területi rendezést kapott. Több javaslat is született; a győztes terv Emmanuele Rocco mérnöké volt, amelyet később Antonio Curri vette át, majd Ernesto di Mauro bővített. A terv négy karú galériát irányzott elő, amelyek egy kupolával fedett, nyolcszögletű kereszthajóban metszik egymást. A korábbi épületek lebontása (a Capone-palota kivételével) 1887. május 1-jén kezdődött, ugyanazon év november 5-én pedig letették az épület alapkövét. Három éven belül, pontosan 1890. november 19-én felavatták az új galériát.
A főbejárat a Via San Carlóra nyílik, homlokzata exedra alakú. Alul architrávos oszlopsor fut, amelyet travertinoszlopok tartanak, valamint két vakív: az egyik a galériába vezet, a másik a körfolyosóra nyílik. Efölött serliana-ablakok sora következik, amelyeket összetett fejezetű pilaszterpárok választanak el egymástól, majd egy második emelet ikerablakokkal és az előbbiekhez hasonló pilaszterekkel. A manzárdszint négyzet alakú ablakpárokat és toszkán fejezetű pilasztereket mutat; ez utóbbiak az ablakok között kannelúrásak.
A jobb oldali ív oszlopain balról jobbra a Tél, a Tavasz, a Nyár és az Ősz látható: hagyományos alakok, amelyek az idő múlását jelképezik, és amelyekhez az emberi tevékenységek kötődnek, továbbá a Munka és a Tudomány géniusza. A timpanonon a Kereskedelem és az Ipar félig fekvő alakja látható a Gazdagság két oldalán, a polgári társadalom mítoszai.
A bal oldali ív oszlopain a négy kontinens, Európa, Ázsia, Afrika és Amerika áll. A fülkékben balra a Fizika, jobbra a Kémia kapott helyet. A timpanonon fekvő alakként a Távíró jobbra, a Gőz balra kíséri a Bőség alakját. Így a tudomány és a haladás pozitív képe jelenik meg, amely képes egyesíteni a világ különböző részeit. Az árkádsor mennyezetén klasszikus istenségeket ábrázoló kerek medalionok sorát láthatod. Az ábrázolt istenek: Diana, Kronosz, Vénusz, Jupiter, Merkúr és Juno.
A kisebb homlokzatok hasonló felépítésűek, de csak stukkódíszek találhatók rajtuk. A Via Toledo felőli homlokzaton a bejárat két oldalán két puttópár látható pajzsokkal, amelyeken Nápoly két seggiójának (városnegyedi tanácsának) címere áll: jobbra a megzabolázott ló Capuana jelképe, balra egy kapu Portanováé. A Via Santa Brigida felőli homlokzaton a puttók által tartott pajzsokon a Porto seggio címere látható a tengeri emberrel balra, valamint a Montagna seggióé a hegyekkel jobbra. Az ív két oldalán két, a háborúra és a békére utaló dombormű található. A Via Verdi felőli homlokzat pajzsain a Nido seggio címere áll, egy megvadult lóval balra, valamint a Népé, a P betűvel jobbra. Az ív két oldalán két, a bőségre és a gazdagságra utaló dombormű látható, amelyek a földművelést és a hajózást ábrázolják.
A galéria belseje két, merőlegesen keresztezi egymást utcából áll, amelyeket vas-üveg szerkezet fed. Palotákkal határolt, ezek közül négynek a bejárata a központi nyolcszögből nyílik. Homlokzatuk a főhomlokzatot tükrözi: az alsó szintet nagy, sima, műmárványnak festett pilaszterek tagolják, amelyek közrefogják az üzletek és a fölöttük lévő félemeletek bejáratait. Az első emeleten serlianák, a másodikon ikerablakok, a manzárdszinten négyzet alakú ablakok következnek.
A Paolo Boubée tervezte üveg-vas boltozat tökéletesen harmonizál a falazott szerkezettel, ehhez hozzájárul a falazott és a vas teherhordó szerkezetek szoros kapcsolata. A kupola nyolc csegelyén nyolc rézből készült női alak tart csillárokat. A karok végein lévő nagy legyezők bonyolult, a zenéhez kapcsolódó stukkójeleneteket mutatnak. A félkör alakú ablakokkal díszített kupoladobon mind a négy ablakban Dávid-csillag látható. Ennek oka, hogy az Umberto-galéria a nápolyi szabadkőművesség történelmi székhelye, különösen a Grande Oriente d'Italia páholyé. A Dávid-csillag itt – amellett, hogy önmaga – mivel két fordított háromszögből áll, a szabadkőművesség jelképe is.
A kupola alatti padlón szelek és állatövi jegyek mozaikjai láthatók, amelyeket a velencei Padoan cég készített 1952-ben, a taposástól és a háborútól megrongálódott eredetiek helyett. A bombázások az összes üvegfedést elpusztították. A bejáratoknál mellszobrok és emléktáblák idézik fel az eltűnt helyeket és azokat, akik részt vettek a mű megvalósításában.
A Via Verdi felé eső karban felirat emlékeztet a Moriconi fogadóra, amely 1787-ben Goethét látta vendégül. Ha a San Carlo Színház felőli oldalon lépsz be, a Paolo Boubée emlékére állított emléktáblával találkozol. A galéria alatt van egy másik, kisebb méretű keresztboltozat is, amelynek közepén a belle époque színháza, a Salone Margherita áll. Ez több mint húsz évig a nápolyiak éjszakai szórakozásának fő színhelye volt, és számos jelentős országos személyiséget fogadott, például Matilde Seraót, Salvatore di Giacomót, Gabriele d'Annunziót, Roberto Braccót, Ferdinando Russót, Eduardo Scarfoglióót és Francesco Crispit.
A galériát úgy tervezték, hogy önmaga is monumentális alkotás legyen, a környező épületek (Maschio Angioino, a San Carlo Színház, a Nápolyi királyi palota, a San Francesco di Paola-bazilika) mellett. Az Umberto-galéria megépülése óta azonnal Nápoly alapvető kereskedelmi központjává vált, annak is köszönhetően, hogy a sétálóutcák, az úgynevezett „struscio” utcái veszik körül, mint a Via Toledo, a Via Santa Brigida és a nem túl távoli Via Medina. A fontos kulturális és politikai helyszínekhez közeli fekvése miatt a galéria hamarosan a város társasági életének központja is lett.
Több mint 50 évig itt dolgoztak a „sciuscià”-k, vagyis a város cipőpucolói. A galériában cipőt pucoltatni Nápoly elegáns férfiainak megengedett szokása volt. Ma ez a „rituálé” eltűnt, bár maradt egy utolsó „veterán” cipőpucoló, aki a galéria Via Toledo felőli bejáratánál folytatja a hagyományt.
A galérián belül négy háromszintes épület bejárata található, amelyek közül az első két szintet szinte kizárólag a galériában működő kereskedelmi tevékenységek használják (főként divat- és ruházati üzletek, éttermek és kávézók), a legfelső szint pedig magánlakásoknak vagy szállodáknak van fenntartva. Az épületek belsejét nemrég felújították, ennek során visszakapta eredeti külsejét a sok díszítő szobor, a hatalmas mellszobrok és a jellegzetes szecessziós díszítések.
A főhomlokzat második emeletén található a korallmúzeum, amely a nagy részét elfoglalja. A múzeum erkélyeiről a San Carlo Színház homlokzatának stukkódombormű-díszei szinte „karnyújtásnyira” vannak, ahogyan Carlo Nicoli híres márványszobrai is, amelyek szigorúan tartják a főtermek széles ablakait.
A galériában működött 1886-ban a város első mozitermete, egyben Olaszország egyik első mozija is, amelyet a padovai Mario Recanati hozott létre, és ahol a Lumière fivérek első filmjeit vetítették.
A galériában minden évben felállítják a város karácsonyfáját, amelyre a szokás szerint a nápolyiak „vágyakat” és „reményeket” tartalmazó leveleit függesztik.