San Giuseppe dei Ruffi-templom: látnivalók és tippek

A San Giuseppe dei Ruffi-templom (más néven San Giuseppe dei Ruffo-templom) a nápolyi San Giuseppe dei Ruffi kis tér szélén áll.

A templom egykor annak a kolostornak a része volt, amelyet 1604-ben több nápolyi nemesasszony alapított az ágostonos regula szerint; köztük volt Cassandra Caracciolo, Ippolita és Caterina Ruffo, valamint Caterina Tomacelli. 1611-ben az apácák átköltöztek a Santa Maria degli Angeli-kolostorba, amelyet San Giuseppére kereszteltek át, néhány évvel később pedig elhatározták, hogy a meglévő templomot lebontják, és új templomot meg új kolostorudvarokat építenek.
Az első terv 1630-ból származik, Dionisio Nencioni di Bartolomeo (Firenze, 1559 – Nápoly, 1638) készítette, aki már a Girolamini-templomnál is dolgozott. Eközben, Nencioni di Bartolomeo munkája alatt elkészült a klauzúra kerengőjének harmadik szárnya is: a szomszédos házak megvásárlásával fejezték be magát a kerengőt. 1636-ra számos helyiség elkészült, közben pedig a berendezést is elhelyezték.
A század közepére a kolostor épületeinek nagy része készen állt, de hiányzott a templom, amelynek tervét Dionisio Lazzarinál rendelték meg. 1669-re elkészültek az első kupola pillérei; a második héjat Arcangelo Guglielmelli tervezte, ez 1720-ból való, 1734-ben pedig elkészült a harmadik kupola, amelyet később freskókkal díszítettek. A pillérekkel egy időben épült a hajó, 1681 és 1686 között pedig Lazzari tervei alapján megvalósult a főoltár.
Lazzari 1689-ben bekövetkezett halála után munkatársa, Guglielmelli vette át a helyét: befejezte a hajót, és elkezdte irányítani az előcsarnok munkálatait. Ezek 1725-ig húzódtak, miután 1722-ben a szomszédos kolostorok közti viták miatt megszakadtak; Guglielmellit a befejezésben fia, Marcello segítette.
Guglielmelli 1723-ban bekövetkezett halála után a munkát rövid ideig a fia vitte tovább, aki azonban nem hárította el a korábbi földrengések okozta károkat, ezért elbocsátották, és az építkezés építészeként Nicola Tagliacozzi Canale lépett a helyére. Ő biztosította az épület szerkezetét, és a belső teret berakásos márvánnyal díszítette újra. A későbbi szerkezeti problémák kezelésére Mario Gioffredót nevezték ki a kolostor mérnökévé, aki ismét megerősítette a kolostoregyüttest. A 19. században a nagy kerengő egyik szárnyát elbontották a Via Duomo kialakítása miatt, a területre pedig lakóházsor épült.
A templom homlokzata oszlopcsarnokos kialakítású, kiugró felső résszel; az előcsarnok előtt kettős lépcsőfeljáró áll, a felső rész timpanonja pedig borrominis eredetű, talán azért, mert a nápolyi tervezők kulturális kapcsolatban álltak Rómával.
A latin kereszt alaprajzú, kápolnákkal övezett belső teret berakásos márvány díszíti. A főoltárt maga Dionisio Lazzari készítette, Matteo Bottiglieri szobraival; a jobb oldali kereszthajó oltárát Arcangelo Guglielmelli tervezte, rajta a Pomarancio festette Szent Család látható; a bal oldali kereszthajóban Bartolomeo és Pietro Ghetti oltára áll Vinaccia tervei szerint, Giuseppe Sammartino és a Ghetti fivérek szobraival, valamint egy Luca Giordano-vászonnal.
A kupolát Francesco de Mura freskózta; a bal oldali egyik kápolnában Giacinto Diano Keresztre feszítés című műve található.
Vincenzo Regina, Le chiese di Napoli. Viaggio indimenticabile attraverso la storia artistica, architettonica, letteraria, civile e spirituale della Napoli sacra, Newton e Compton editore, Napoli 2004.